Give me your soul – Add nekem a lelked
Yukio kipihenten kelt fel az ágyáról. Mikor feljött a szobájába, eléggé fáradt volt és elaludt. Hiszen pont ez előtt, ideje nagy részét a bátyjával sétálta el a szurdoknál. Felébredve az ágy a szélére ült, és megpróbálta átgondolni az akkor megbeszélteket. Hihetetlennek tűntek számára a mostanában történtek. Olyan dolgok történtek meg vele, amikre soha életében nem számított volna. És ezeknek az eseményeknek a váratlansága még korántsem ért véget. Ugyanis, bátyja most nyitott be a szobájukba. Viszont, ide belépve a kisugárzása sokkal másabb volt, mint ezelőtt. Ismét ridegebbnek tűnt.
- Yukio, tévedtem a döntéseddel kapcsolatban. Hiba volt azt mondom neked, hogy támogatni foglak ebben, és engedni, hogy a te részedről tovább bonyolódjanak a dolgok.
Testvére értetlen tekintettel nézett rá. Nem értette, hogy a bátyja mitől komolyodott meg ilyen hírtelen. Hiszen az előbb még olyan segítőkésznek tűnt.
- Nii-san, hogy érted ezt?
- Úgy, hogy mondj le az emberek világáról!
- Miért tennék ilyet? És nem is olyan régen, még támogattad is a döntésemet.
- De ahogy azt az előbb is mondtam, tévedtem veled kapcsolatban. Ugye tisztában vagy vele, hogy az emberek már a megjelenésük óta az ellenségeink? A vesztedbe akarsz rohanni? Ha sikerülne is eljutnod Asshiaba, akkor többé ide már nem térhetnél vissza! Hogyha vissza is jöhetnél, akkor is csak egy lennél a többi lélek közül a szurdokban. A sajátjaid ellen akarsz szegődni? Az is lehet, hogy egy napon én lennék az, aki visszaküldene a pokolba, de akkor már nem úgy, mint az otthonodba, hanem mint a sírodba! Ugye, ezt te sem akarod?
Yukio az ágyról felállva, felháborodottan nézett bátyjára. Majd lebámult a földre. Egyre zavartabbá tette Rin viselkedése. És az, amiket mondott neki. Mintha nem lenne tisztában a nagyjával, de ha ő tényleg így szeretne élni. Mia abban a rossz? A bátyja, azt, amivel fenyegetni kezdte, meg tudná tenni? Tényleg le tudná küldeni öccsét a többi kárhozott lélek közé? Csak nem. Milyen jó is lenne, ha csak blöffölné az egészet. Bár, most így ránézve Rinre, sokkal komolyabbnak tűnik, mint eddig bármikor.
A szobát egy percnyi csend kerítette hatalmába. Ezt megszűntetve, Rin kinyújtotta testvére felé a karjait, és hívogatni kezdte magához.
- Yukio, kérlek, gyere ide. Csak meg tudjuk ezt beszélni.
Yukio úgy nézett vissza bátyjára, mintha a sírás kerülgetné. De engedett neki, és végül odament hozzá. Rin átölelte, kezével a haját cirógatni kezdte és lágy szavakkal próbálta öccsét nyugtatgatni.
- Mit szólnál hozzá, ha mostantól ketten osztoznánk a trónon? Nem kellene másnak érezned magadat, és unatkoznod se a kastélyban könyveket olvasva, a szobánkban félrevonulva. Megoldanánk neked, hogy te is járhass oktató órákra, és ha ezeket kijártad, jöhetnél velem, akár az emberek világába is. Tejhatalmad lehetne mellettem az egész Gyehenna felett. Hogy hangzik? Maradásra bírtalak vele?
Öccse egy darabig még hagyta Rinnek, hogy ígéreteit mondogatva átkarolja. De az utolsó mondata, az még neki is sok volt. Egyre nehezebben viselte, hogy fivére öccse érzéseivel próbálja ráerőltetni őt a saját véleményére. Így, betelt a pohár, és ellökte magától a bátyját.
- Miért? Miért zsarolsz a szeretetemmel?
Mintha ez előtt nem is mondtam volna, hogy a másságom miatt szeretnék eljutni Asshiaba. Nem azért, mert ide nem tudtam beilleszkedni, hanem azért mert én már a kezdettől fogva halandónak éreztem magamat. Ez, amit most mondtál, ha valóra is válna, semmit sem változtatna az érzéseimen. És azt kötve hiszem, hogy ez valaha valóra is válna. Sosem fogadnának el olyannak, mint téged a kastélyban. Szóval ne próbálj meg hamis ígéretekkel megfizetni, a saját önzőséged miatt.
Ekkor Rin ingerülten öccsére nézett, majd megmarkolva Yukio haját, elvonszolta a szoba egyik sarkában levő tükör elé, és elengedte.
- Most nézz magadra! Szerinted az emberek elfogadnának ilyen külsővel? És ha ezzel meg is békélnének, a természeteddel már nem tudnának mit kezdeni! Yukio, értsd már meg végre hogy olyan vagy, mint én! Démon vagy, akibe az emberek nem bíznának meg soha! Te látsz egy számodra tökéletes világot, aminek az emberek a lakosai! Én látok egy helyet, aminek a lakosai, az emberek, mindent megtesznek azért, hogy elpusztítsák a földet, a saját önzősségük miatt! Olyan önimádók, pedig nincs mire. Hiszen olyan gyengék. Ha erősek lennének, nem lenne ilyen egyszerű megrontani és a pokolra küldeni a lelküket.
- És mi mivel vagyunk náluk többek? Azzal, hogy elátkozva őket, a fájdalmukat látván élvezettel küldjük le őket a pokolba? Mintha nem szenvedtek volna még ez előtt eleget. És hadd emlékeztesselek rá, hogy az anyánk is ember volt! Ő vele mi van?
- Én megvetem az anyánkat. És téged is megfoglak, ha az emberek útját fogod választani.
- Hogy vetheted meg, ha nem is ismerted…
Suttogta halkan, maga elé nézve.
Bátyja dühében öklével a tükörre ütött, ami e miatt szilánkokra hullott szét a szobában. Esésük közben olyan volt, mintha megcsillant volna rajtuk valaminek a fénye. De nagyobb fényforrás híján csak a gyertyák fénye tükröződhetett át rajtuk. Földet érvén vér áztatta be őket, ami Rin kezéből folyt le rájuk.
Yukio ismét olyan kétségtelenül nézett bátyjára, mintha sírni akarna. De nem tudott, és talán nem is akart. Csak a szorongás fagyhatott rá az arcára.
- Yukio, ne nézz így rám! A démonok nem sírnak…
Kár volt ezt mondania. Mert ezt hallván, mégis, egyre inkább csak sírásra késztette.
- Döntsd el, hogy melyiket választod. Nem kell most válaszolnod rá. Adok rá időt hogy kigondolhasd. És most, menj ki a szobából! Pihenni szeretnék.
Öccse gondolkodás nélkül ezt tette. Elhagyva a szobát magára csapta az ajtót. Ismét megkönnyezett. Miért a bátyja az egyetlen, aki sírásra kényszerítheti? A démonok nem sírnak, mi? Még egy ok arra, hogy megbizonyosodjon a másságáról. Ez nem elég bizonyíték neki? Olyan, mintha szándékosan játszadozna az érzéseivel. Miért csinálja ezt? Mit akar ezzel elérni?
De, erre gondolván sehogy sem tud rájönni. Az viszont biztos a démonokról, hogy az áldozatuknak szelíd szavakkal minden hazug ígéretet tesznek, hogy elnyerhessék a bizalmát. Mikor ez megvolt, megrontják a lelküket. Ha az áldozat ellenáll, erőszakhoz folyamodnak. Tehát ezt értették annak, hogy Rinből az órái alatt tökéletes uralkodót faragnak? Minden az oktató órák hibája volt. Azóta kezdtek el távolodni egymástól…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
