Pieces –Darabok
A mélységből feltörekvő kárhozott léleknek sikerült a fiú lábát megragadnia, hogy magával húzhassa a sötétségbe. Áldozata viszont ellenállt, a híd egyik sziklájába kapaszkodva. Hátratekintve a támadójára teljesen megdermesztette a rémület. Legszívesebben sikított volna, de nem volt képes rá. Olyan volt, mintha valami szándékosan megakadályozta volna, hogy így tegyen. A csontvázat egyre csak hajtotta a riadtság, amely a fiú arcára volt ráfagyava. A levegőben felriadt madarak tollai hullottak le a sötétségbe. Nem telt sok időbe, mire Rin észrevette, ahogy öccsét levonszolni próbálják a szurdokba. A madarak nyugtalanító rikácsolására lett figyelmes maga körül. Olyan volt, mintha hangjukkal direkt figyelmeztetnék a veszélyre. Odasietvén testvére megmentésére megmarkolta öccse kezét, és egy könnyed mozdulattal visszaküldte a lelket a mélységbe. A csontváz kék lángokba borulva tért vissza oda, ahonnét jött. A hídra visszatérve, Yukio a földre támaszkodva kapkodta egymás után a levegőt. Kellett egy kis idő, amíg feldolgozza a vele történteket.
- Yukio, mit keresel te itt? Sosem láttalak még ide kijönni.
Nézett rá értetlenül, kissé aggódott tekintettel bátyja.
Erre Yukio magához térvén, lassan felállt, és felháborodottan válaszolt
- Én mit keresek itt?! Azért jöttem el egészen idáig, hogy megkeresselek, ugyanis az egész kastélyban utánad kajtatnak az eltűnésed miatt! De úgy néz ki, hiba volt eljönni érted…
- Tényleg? Pedig pont most indultam volna vissza…
- Van fogalmad arról, hogy mennyi ideje voltál távol? Arról nem is beszélve, hogy óráid is vannak! Miért tűnsz el mindig, mikor foglalkoznak veled? Egyáltalán mi olyan fontos dolgod van itt, hogy elhagyd a kastély területét?
- Ahhoz neked semmi közöd!
Emelte fel a hangját.
- Se neked, se senki másnak a kastélyban!
- Hogy ne lenne hozzá közöm, mikor minden egyes ilyen dologért én húzom a rövidebbet és nem te!
- Senki nem kért meg rá, hogy gyere utánam! Azok után pedig mutathatnál egy kis tiszteletet, hogy megmentettelek a lélek elől. Egyáltalán nem értem, hogy hogyan hagyhattad egy ilyen visszataszító lénynek, hogy megtámadjon. Sokan használják ezt a hidat, de még senkit sem sikerült magukkal ragadniuk.
- Azért, mert én nem vagyok olyan, mint te vagy ők! Egyébként is, minek segítettél rajtam? Inkább hagytad volna, hogy magával húzzon…
Erre Rin feldúltan folytatta volna tovább a civakodást, végül engedett az ezt követő csendnek. A hídon hazafele Yukio ment elől, tőle nem sokkal lemaradva Rin követte. Az úton egyszer sem szóltak egymáshoz, egymás tekintetét pedig kerülték.
***
A kastély elejébe beérve, a lakosok Rint meglátván azonnal körülvették a fiút. A távolból Yukio nézte őket haragos tekintettel. Gondolta, hogy testvérét nem fogják sem szavakkal sem cselekedettel büntetni az eltűnéséért. Csak apróbb célzásokat tesznek neki arról, hogy az óráit attól még be kell pótolnia. Öccse elindult felfele a szobájába. A kastély folyosónak kövein léptei visszhangzottak. A falak sarkában egér cincogott, a gyertyatartókat pedig néhol pókháló díszítette. Magára csukva az ajtaját, az arcáról könnyek peregtek le. Olyas valami fájt neki, amit még maga sem tudott volna megfogalmazni. De nemhogy a bátyját, még a saját érzéseit sem értette. Yukionak világ életében, bármi gondja, vagy fájdalma volt, mindig is visszafogta magát. Csak ritkán sírt, és azt is inkább kiskorában. A mostanában vele történtek viszont egyre határozatlanabbá tették. Hiszen olyan dolgokba keveredett és olyan döntéseket hozott, amikre régi önmaga még csak gondolni se gondolt volna. És most, mikor végre nem lett volna oka sírnia, mégis kicsordult néhány könnycsepp a szemeiből, mert a bátyja elintézte neki, hogy sírjon.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
